A FILM

Éld át az élményeket Egerben az Eger EKF 2023 film által

EGER – EKF 2023 VIDEOGALÉRIA

Az egri pályázati munkához kapcsolódó események és főbb hírek összefoglalója a TV Eger által szerkesztett formában

Stratégiai megállapodás az egyetemmel

Együttműködési megállapodást írt alá az önkormányzat és az Eszterházy Károly Egyetem a magyar kultúra napja tiszteletére rendezett városi díszünnepségen, az „Európa Kulturális Fővárosa 2023″ pályázat sikeres előkészítésére. Az ünnepségen kitüntetéseket adtak át azoknak, akik kiemelkedő munkát végeztek a kulturális és művészeti élet területén, és kihirdették az önkormányzat által kiírt irodalmi pályázat eredményeit is. A pályázaton eredményesek voltak a Tinódinak és az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlójának a diákjai, illetve az Eventus, a Dobó és a Ward Mária tanulói.

Fórum az Európa Kulturális Fővárosa pályázatról

Városi és térségi szintű összefogásra van szükség ahhoz, hogy Eger lehessen 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa- hangsúlyozta Habis László polgármester a témáról tartott első fórumon. A városházán tartott tanácskozáson a pályázat menete mellett az első ötletek is elhangzottak, úgy mint egy kortárs galéria létrehozása, a fiatalok bevonása a munkába, vagy épp a kisebb közösségi terek megszépítése.

Közgyűlés

Egyhangúlag támogatta az egri közgyűlés, hogy a megyeszékhely pályázzon az Európa Kulturális Fővárosa címre. Döntöttek az idei sportcélú támogatások felosztásáról, s arról hogy az EVAT divíziójaként jöjjön létre egy kulturális, turisztikai, marketingtevékenységet koordináló szervezet, KULTURMA néven.

Pályázunk

Eger is versenybe szállhat a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért. Habis László polgármester és Nyitrai Zsolt, a város és a térség országgyűlési képviselője a közösségi médiában közzétett levelében kezdeményezte, hogy Eger is induljon a címért.