Útnak indult Eger pályázata

Útnak indult az EKF 2023 pályázat hétfő délelőtt. Mint közismert, Eger Európa Kulturális Fővárosa szeretne lenni 2023-ban. Habis László polgármester úgy fogalmazott: a város felpezsdítésére is kiváló lehetőség nyílt, erre példa többek között Eger város új ifjúsági kórusa is.

Együttműködés a térség településeivel

Az egri önkormányzat kezdeményezésére tizenkét település írta alá az együttműködési megállapodást az Európa Kulturális Fővárosa pályázattal kapcsolatban. Az egerszalóki tájékoztatón a kultúra és a hagyományőrzés mellett a természeti kincsek, a turisztikai lehetőségek szerepét is hangsúlyozták. Emellett szeretnék, ha az új generációk, a fiatalok is állandó kultúrafogyasztókká válnának.

EKF az Egri Civil Kerekasztal ülésén

Eger esélyegyenlőségi koncepciójának felülvizsgálatáról, az Európa Kulturális Fővárosa pályázatról és az Egri Civil Kerekasztal hálózati együttműködésének tapasztalatairól számoltak be a civilek, legutóbbi ülésükön. Az Egri Civil Házban rendezett gyűlést Badacsonyiné Bohus Gabriella soros elnök vezette.